Tojásfutás Szigetbecsén
A Húsvét vasárnapi tojásfutás ma is élő hagyomány Szigetbecsén. A legények a házakat végigjárva kosárba tojást gyűjtenek, majd délután a falu egyik utcáján két lépésnyire kirakják a tojásokat. A sor végén egy asztal mellett fúvószenekar helyezkedik el. A legények közül kiválasztanak kettő tojásfutót, akik hagyományos viseletbe öltöznek (fehér nadrág és ing, sötét színű kendő a derekukon, fejükön fekete kalap nemzeti színű szalaggal, és vállukon keresztbe piros szalagot tesznek). A két futó feláll az asztalra, hogy megmutassa magát az egybegyűlteknek. Először nemzeti színű zászlóval futnak végig a tojássoron, köszöntik a vendégeket, majd zászló nélkül futva a feladatuk, hogy minél több tojást felszedjenek és a vendégek közé dobjanak. A verseny addig tart, míg van a sorban tojás.