Újjászületés

Kell hozzá a tavaszi napéjegyenlőség!

Minden, amit jótékonyan konzervált a tél, keljen új életre, rügyezzenek a fák, tüzeljenek a kutyák, bújjon ki a Földből a jácint; kacagjon a levegőben a Nyitnikék, győzze le újra a nappal az éjszakát, hogy hosszú álmunkból felébredjünk végre.

Kell hozzá telihold!

Mert látnunk kell kedvesünk arcát, mielőtt megcsókoljuk éjszaka a margitszigeti padon, mert holdfény nélkül nincs szerelem, új élet, remény, mert a sötétséget az éjszakából is száműzni kell.

És kell a hétvége, a megnyugvás, a pihenőnap!

Egy pillanatnyi szünet, egy mély sóhaj, egy csendes lélegzetvétel. Félbe kell hagyni a monoton robotot, le kell tenni a szerszámot. Kell egy szabad perc arra, hogy leüljünk a rügyező fák alatt, hogy felnézzünk a teliholdra, hogy megcsókoljuk kedvesünket.
Húsvét: meg kell várnunk hozzá a tavasz beköszöntét, majd az első teliholdat, s ha ezt követően a hétvége is eljő, ünnepelhetünk. Ha csak Krisztus feltámadásáról lenne szó, bizonyára meg lenne írva a nap, hisz a születés sem kevésbé misztikus, mégsem burkolózik a Karácsony  ilyen hármas szabályrendszerbe. Ám nem (csak) Krisztusról van szó! Ez a mi feltámadásunk, a mi újjászületésünk!
Amihez kell a tavasz, kell a telihold, és kell a percnyi megállás!